Megengedem az ironikusan hideg szellőnek
kedvesen felkarcolni
merev arcom vonalát.
Megengedem megpihenni szememben
a lábak alatt roppanó levelek
megnyugtató hangját.
Megengedem csendesülni lelkemben
a vörösen izzó fák
ezeréves bölcs szavát.
Megengedem
az elmúlást
a fájdalmat
a feloldozást
a békét
a csendet
az életet.
Megengedem magamnak az őszt!
2018.11.01.
Emberekkel teli üres villamoson utazok,
és alázat nélkül hagyom ma este
a gyengeségeimet falni.
Tényleg békés lélekkel
egy keret nélküli lyukas asztalra pakolok.
Ma este büszke rám valaki?
Más is hallja csendben a ritmust
mikor a háborúra hangolok,
vagy egyedül fogom ezt is kapni?
Pontosan mikor van éjfél?
Az ágyam körül időkorlát nélkül parkolok.
Vajon létezik még a szó: adni?
Tény és való, hogy a
tudatosság nem mindenkinek való
fájdalmasan csodás "hakni".
A cél illatának mámoros bűvöletében
azért nem illendő már
csakúgy feladni.
Tapsolnak a vakok!
végül a gondolataimmal mégis
egyedül kell magam elaltatni.
2018.10.30.
Most nincs ki
és nincs mi.
Vajon hagyni kell
A lényeget elveszni?
Nincs idő
nincs mi a fejből kinő.
Vajon halott már
minden hívő?
Kötődni?
Minek.
Láncokra vágyat aggatnék.
De kinek?
Egyedül.
Csendben
Pihenek ebben
a percben.
2018.10.24.
Üres.
Most nincs büdösen kiizzadt fájdalmas leányálom.
Finom csend van.
Az őszi szél elkergette már a dühöt az utcákon.
Ügyes.
2018.10.24.
Mondd, milyen érzés
reggel a tükörbe nézni és
folyékony ritmusra,
ahogy víz csobog a csapból
őszintén belehazudni azt a saját szemedbe,
hogy boldog vagy?
Mondd, nem unod még
esténként a nyugodt álmodat,
ahogy a párnába beleszuszogod:
imádsz élni,
aztán az utolsó pillanatban
egy fájdalmas könnycsepp
nyugtázza, hogy igazából nem vagy
sosem voltál eddig őszinte?
Mondd, miért hiszed azt,
hogy megérkeztél, ha
magadat sem tudod meggyőzni
arról, hogy jó úton cipeled terhedet;
ha magadat sem, akkor
engem miért akarsz?
Mondd, sokáig akarod ezt
csinálni vagy hajlandó vagy
sírni reggelente
és beleköpni a saját arcodba?
Feltántorogni végre a pályára,
belállni a rajtgépbe,
és végre egyszer merni
elindulni.
2018.10.21.
Beledúdol egy ócska trombita hangja
a hajnalba.
Pedig már október van.
Jött egy levelem az ősztől,
hogy készüljek.
Álmodni lesz alkalmam.
Reggelente hallom a ködben
amikor a fák előszedik
a téli gúnyát.
Mások nyakba húzzák dideregve,
én nem mondanék
erre csúnyát.
Ropogós és vöröses illata van
a reggeli dérnek
a villamoson.
Távolba tekintő üres arcok között
bamba fejjel ámulok én
a világon.
Szerintem nem értitek az őszt.
Én igen.
Féltek az elmúlástól.
Én nem.
2018.10.04.
Hálás vagyok,
hogy létezem
reggelente a fényben ébredem
Hálás vagyok,
hogy élhetek
minden nappal jobb útra léphetek
Hálás vagyok,
hogy vétkesen
mégsem vagyok védtelen.
Hálás vagyok,
életem
csendben ragyog fényesen.
2018.09.29.
Kéjes mámorba áztatott méregzöld cseppekkel
próbálom megitatni azt a koszos kutyát
ami minden nap átkozottul csahol bennem
és szüntelenül harapja vérben tocsogó szívem.
Rohadtul fáj már!
Mégis, mint egy zombi drogos nyúlok utána
minden egyes átkozott nap végén
hogy utána összeomlott lelkem szélén
sírjak megin a háztetőn, hogy
nem érte meg megint kurvára
táncolni meghasadt elmém élén.
De tudom belül,
ott ahol nem merek magamnak hazudni
hogy van egy pici hajóskapitány
a tiszta fény, a határtalan igazság
minek ha hazudni merek
akkor könyörtelenül pofán hány.
Ő tudja, mert neki van egy iránytűje
életem kormányának őre
mely mindig jó irányba mutat
akkor is ha esténként
vérrel kevert hamuval köpök magamnak utat.
2018.09.24.
Épp egy asszimetrikus gömbben láttam
egy befejezetlen történetet az életről.
Miközben láthatatlan tintával írtam
heggé forrasztott válaszokat miértekből.
Majd ráncokká formált gyermeki bájjal
fújtam piciny lila felhőkbe sóhajt.
Aztán becsomagolt csendben jött az éjfél,
és én rákérdeztem:
Elnézést, Ön mit óhajt?
Majd tétova lámpaoszlopok súgtak tanácsot:
"Arra futott az esernyő, ha siet", de
erre nem találod a megoldást kotyvasztó
furfangos szakácsot.
Sarkon fordultam, de leszólított az idő:
"Van pár felesleges perced?"
Ne haragudj nincs nálam apró
De, ha gondolod írok neked egy verset.
Csak vigyorgott kajánul, tudtam, hogy
ő nem sebezhető.
Fáradtan ültem fel a villamossínekre,
elhagyott karszalagok ellenőrizték a szívemet
majd kaptam egy csekket
"tudattal fizetve".
Rég nem látott barátként hazaérvén
üdvözöltem magam.
Sétapálcám helyén késsel hámozott érzések
Vajon bezártma az ajtót?
Ez remélem már tárgytalan.
2018.09.16.
Édes habos balgaságokat pihentetünk a
Felhőkön.
Súlyosan rikító színekben világít a zászlónkon a
Carpe Diem.
Mégis álmokat sírató kislányok könnyei gyűlnek össze esténként
A tetőkön.
Látlak ész nélkül rohangálni ködös éjszakai utcán és
Elfogy a hitem.
Ha elmúlnék a következő halk kattanáskor, vajon mivel telne
Az utolsó lélegzetem?
Nyugalommal vagy sápadt félelemmel néznék a nem létező
Jövőbe előre?
Ki nem bontott vágy dobozok hamuja közt is nyugalomban
Pihen a lelkem.
Eljövendő lelkem fölé tigrisbőrre írjátok rá fénnyel, hogy bármilyen rövid is volt
Megérte élnem.
2018.08.28.