Miért hagytatok egyedül?
Miért hagyjátok, hogy némán zokogjak,
hogy megfeszített karomon sírjanak az erek?
Kimozdulni innen nélkületek nem merek!
Magamban állva árván és törékenyen
két kicsi kezemmel önmagam ölelem.
Édes kis szerethető gyerek
szemében egyedül maradt
a szeretet.
Bízni?
miattatok
nem merek...
2021.05.29.
Megélem minden nap
és érzem, hogy nincs elég.
Az életben az élet az, ami
mindennap elég.
2021.03.06.
Valahol a távolban látták,
ahogy becsukódott egy ajtó szélén
a naplemente.
Kinézek az ablakon és látom, hogy
egyetlen sóhajtás az üres utcát zajjal
végigkente.
Rekedtes levegővel zizzen a tavasz,
mondanám, hogy szevasz,
de a hangom be van zárva,
tiltások közepette
a lelkem még mindig árva.
Már nem emlékszem milyen mély a mély,
Milyen az, amikor az életed az enyémnél többet ér,
Amikor a kikötődben pihen a hajóm,
Amikor hagyom, hogy nálad legyen
a valahol.
2021.03.01.
Türelmesen zuhanó
hullócsillag vagyok.
Fel nem lobbant tüzek őre.
Ki nem mondott szavak vannak nálam
szorosan csőre töltve.
2020.12.02.
Borítékok egy asztalon,
benne tételek,
sikeres és kudarcra ítélt életek.
Vajon ebből mennyi előre ítéltetett?
Te engem, én Téged nem értelek.
régen elkoptak már a közös nyelvi elemek.
Kívül nevetsz, de belül sírni érezlek.
Nem ismerlek, de féltelek,
mert látom, ahogy felfal
az önmagad-szörnyeteg.
De ne aggódj, mert rossz a tételed,
az életben vannak még javító jegyek.
Engedd meg magadnak,
hogy megszeressenek.
Tudom, hogy ijesztőek
az emberek.
Sokan fognak bántani, ne haragudj
mást nem ígérhetek.
hívatlanul kopognak
egyesek jönnek, mások pedig mennek.
Nincs más dolgod, mint nem hinni
egyetlen szentnek.
Mérhetetlen fájdalmak árán is
Engedd meg magadnak,
hogy szeress, hogy
szeressenek.
2020.11.15.
Fémesen sorjázik előre egy tükör szélén
az a gondolat, ami 8 előtt 2 perccel
fordult be az utca
végén.
Folyamatosan írok, de nincs nyoma...
pedig bérletem van,
csak fogalmam sincs
hova.
Kényelmesen állok egy tű fokán
és nézem, ahogy hömpölyög
a tömeg a zebrán
bután.
Egyre nehezebben nem sírunk
maszkkal az arcon
láthatatlan küzdelmet
vívunk.
2020.11.13.
Üresen kullog az éj az utcán,
Ma este tiltva a közös légzés.
Félsz tőlem? Én nem félek.
Közelebb húzom magamhoz a Holdat,
Fénye Téged is megnyugtat tán.
Ütemesen villódzik a lámpa a sarkon,
De ma este üres kézzel távozik a halál.
Én nem sajnálom, Ő sem bánja.
Fényes a szemem,
Elönt az öröm és én hagyom.
A Duna is csendben kullok,
évezredes élmények cseppekben.
Köszönök, nem válaszol.
Nyitott ajtókon kopogás.
Tiszta lélekben csendes hangok súgják:
megérkeztem, fogadjatok,
itt vagyok.
2020.11.11.
Mit az Istent jelent az, hogy érezni?!
és miért kell ezt nekem megkérdezni?
csak állapotok vannak, mögötte nincs semmi,
mert minden mélyen el kell rejteni,
nehogy a végül meg kelljen valami újra élni.
Kiváló a rendszer, a nyugalom szigetén ülök.
Fals valóságból tekert pipából eregetett füst az
amivel reggelente békét kötök.
De van ott valami régről, ami lezárt kuktában forr,
de tiszta erőből kívánom, hogy ebből ne legyen újra tor.
Milyen lehet? Egyre kíváncsibb vagyok.
Szeretnék újra mélyen érezni,
folytatni onnan, ahol egyszer elkezdtem vérezni.
Megsimogatnám a gyermeket
és elkezdhetném máshogy élni az életet.
2020.10.22.
Valahol messze - tán még hallatszik -,
megszakadt az idő.
Ott mindig csend van.
Megéri ott lenni? Nem igazán.
Két lélek oda szakadni jő.
És a fájdalom hallatlan.
Én vagyok az egyik. Én vagyok a másik.
Tépjük egymást.
Rég megvakult már a békéltető.
Mégis miért? A válasz túl mélyen van.
A szerelem sem jutott át.
Van-e még a következő…
A film pereg tovább, csak üresek a kockák.
Színes világban monokróm mosoly az,
ami még élhető.
Szerény méretű, ami nekünk jutott,
Két csók, miben megfordult a világ.
Életeken át süvítő, őrjítő
szívmelengető.
2020.10.03.
Egy üres képkeret szélén dobbant a szív: égig érő csend...
Távolról vihar tombolás hallik, de idebent: hibátlan a rend…
Neked készül gyertyafényből, de: nem játszom az Istent…
Tudok repülni, mégis leesek, mert: a valóság sokszor kizökkent…
Békés lélegzetből megfonom nektek: a végtelent...