Mondd, milyen érzés
reggel a tükörbe nézni és
folyékony ritmusra,
ahogy víz csobog a csapból
őszintén belehazudni azt a saját szemedbe,
hogy boldog vagy?
Mondd, nem unod még
esténként a nyugodt álmodat,
ahogy a párnába beleszuszogod:
imádsz élni,
aztán az utolsó pillanatban
egy fájdalmas könnycsepp
nyugtázza, hogy igazából nem vagy
sosem voltál eddig őszinte?
Mondd, miért hiszed azt,
hogy megérkeztél, ha
magadat sem tudod meggyőzni
arról, hogy jó úton cipeled terhedet;
ha magadat sem, akkor
engem miért akarsz?
Mondd, sokáig akarod ezt
csinálni vagy hajlandó vagy
sírni reggelente
és beleköpni a saját arcodba?
Feltántorogni végre a pályára,
belállni a rajtgépbe,
és végre egyszer merni
elindulni.
2018.10.21.
