Kéjes mámorba áztatott méregzöld cseppekkel
próbálom megitatni azt a koszos kutyát
ami minden nap átkozottul csahol bennem
és szüntelenül harapja vérben tocsogó szívem.
Rohadtul fáj már!
Mégis, mint egy zombi drogos nyúlok utána
minden egyes átkozott nap végén
hogy utána összeomlott lelkem szélén
sírjak megin a háztetőn, hogy
nem érte meg megint kurvára
táncolni meghasadt elmém élén.
De tudom belül, 
ott ahol nem merek magamnak hazudni
hogy van egy pici hajóskapitány
a tiszta fény, a határtalan igazság
minek ha hazudni merek
akkor könyörtelenül pofán hány.
Ő tudja, mert neki van egy iránytűje
életem kormányának őre
mely mindig jó irányba mutat
akkor is ha esténként 
vérrel kevert hamuval köpök magamnak utat.

2018.09.24.