Lassan lyukat vág az üresség
komótosan fal fel az egyedüllét
óvatosan átlépek a magányba
semmit lehel az élet
a szeretet tartályba

Hullámokban vág pofán a csend
a csend mit tanultam
a csend minek örültem
lett a szégyenteljes
fél-én-képem

semmi sem baj
célok között az élet az
ami kellemesen elhal
rohanásban nem látom a világot
a lassulásban pedig az idő vág felettem
érzékeny virágot

én teszem világosabbá a napsütést
de én nem vagyok fény
én húzom mosolyra szád
de nem én vagyok a boldogság

porzik a tartály
az ajtóban áll a halál
töltöm én hamis vágyakkal
ízetlen hamis imákkal

nincs okom panaszra
kitehetsz a nép elé az asztalra
meg fogom változtatni a világot
a világot mit más még nem látott

2017.05.20.